2014. május 29 - július 26.
Megnyitó: 2014. május 29, 19.00 óra
Megnyitja: Ulrike Payerhofer művészettörténész
A kiállítás a művész, Yelena Popova és Lina Džuverović kurátor folyamatosan zajló - a festészet lehetőségeinek és hatalmának keresésére irányuló - beszélgetéseiből alakult ki. Módszerekre és irányokra koncentráltak, amelyel által a festészet radikálisan kiterjesztett formájában több lehet puszta reprezentációnál vagy reflexiónál.
Megváltoztathatják-e a festészetről való gondolkodásmódunkat a festmények, ha ezeket egyszerű, a többi tárgytól semmiben nem különböző tárgynak tekintjük?
Ha a a festményeket el tudjuk fogadni olyan szerény tárgyaknak, amelyek a világ minden más tárgyával azonos értékűek, elképzelhetővé válhat-e a festészet gyakorlatának és s annak a módnak a revitalizálása, ahogyan a festményekre tekintünk? Működhet-e a festészet katalizátorként, olyan lencseként, amelyen keresztül látunk, és hatással van-e a jelen társadalmi-politikai valóságára?
Popova művészeti praxisa a mozgóképet a festmény-installációval kapcsolja össze. A kiállításon szereplő művek a tények, fikciók, anyagok és szerkezetek összefüggő rendszereként lebegve a történelemhez, politikához és ökonómiához fűzött kommentárrá válnak.
Festményei egyszerre idézik fel az orosz konstruktivizmus esztétikáját és a minimalizmusét, a fesmény mai jelentőségéről és anyagszerűségéről vitát kezdeményezve.
Hagyományos és egyéni recept alapján egyaránt készülő festékeit vegyesen alkalmazza, s helyben gyűjtött pigmenteket is használva áttetsző, légies képeket hoz létre, amely a vászon nyers szövetébe beleivódnak. A festett kép alig van így jelen. Popova érdeklődése a digitális kép iránt - a képernyő-alapú képek testetlenné válása kapcsán és különösen az érintőképernyős gesztusokban - festészeti technikájában lel visszhangra.
A festményeiből kialakított installáció ábrázolásai anyagtalanságát és festményeinek tárgyi voltából következő súlyosságát ütközteti.
Videó munkáiban, amelyek a művészeti dokumentumfilm és a kísérleti film metszéspontjaként jellemezhetők, Popova különleges esszéisztikus módszert alakít ki, hogy berögzült történelemfelfogásunkat kérdőjelezze meg. A személyes és kollektív narratívákat kutatva – amelyek saját kontextusukon belül bizonyos helyekre vonatkoznak - Popova a haladás, az ipar-és a nukleáris technika történetével foglalkozik, a kelet és nyugat közti polaritást érzékeltetve.