2012. június 14 - július 28.

Résztvevő művészek:

Alexander Brener-Barbara Schurz, Ivan Gorshkov, Polina Kanis, Viktoria Lomasko, PG Group, Victor Ribas

Kurátorok:

Vasilina Verdi - Hans Knoll

A kitűnő irodalomkritikus, Dimitrij Likhachev szerint az “orosz reneszánsz” csak elő volt készítve, de valamilyen okból sosem valósult meg időben és hosszú távra szóló elképzeléssé vált. A reneszánsznak így a 15. századtól máig Oroszország bármely törtenelmi korszakában nyomára lelhetünk. Nyikolaj Bergyajev például a 20. század elejét nemzeti “spirituális reneszánsz” kezdőpontjának nyilvánította, amely abban a küzdelemben jut kifejezésre, amelyet az emberiség “a spirituális kulturának a társadalmi hasznonelvűség igájából való felszabadításáért” folytat. Az ideológiai csata eredményét az Internacionáléból mindnyájan ismerjük: “A múltat végképp eltörölni,/ (…) /a Föld fog sarkából kidőlni.” 1922-ben viszont Bergyajevet deportálták Oroszországból, a legendás “Filozófusok hajója” ^[1]  fedélzetén – s ezzel a reneszánsz koncepciója határozott változáson ment keresztül.

A peresztrojka éveiben a “The Stupids” nevű punk-zenekar új, Orosz reneszánsz című posztinternacionális himnusza rázta fel az országot. A dal refrénje az orosz “rossz nagy fiúk”-ról szólt, akik előbb vagy utóbb felébresztik édes letargiájából és megmutatják Európának és a demokratáknak, hogy pontosan mit jelent az igazi “orosz reneszánsz”. Az első pillantásra abszurd szóhasználat új kontextuális lehetőségeket vázolt fel ennek kifejezésére: valami újjáébredésének és virágzásának, s egyfajta mentális betegség diagnózisának, valami nagyon spontán és frusztráló, és végül mintegy a vulgaritás peremén lévő metaforájaként (a porcelán étkészlet patetikus címeként).

Az orosz reneszánsz a megváltás reményével teli csúf környezetben jelent valami szépségeset. A nemzet ismét belemerült Oroszország újjászületésének őrült ideájába, s annak keresésébe. A média az országot ennek kapcsán olyan beteghez hasonlította, akinek, bár inkább élő mint holt, mégis sürgős újraélesztésre van szüksége. Ez az orvosi metafora pontosan írja le azt a hosszabb időszakot, amikor Oroszország kómában feküdt, mint egy elvarázsolt menyasszony a kristálykoporsóban, megmentőjét, Jeliszej herceget várva.[2] Ámde a mesebeli menyasszony mellett a kristály-szarkofágban egy másik orosz “Hófehérke” is feküdt: a világ proletárjainak vezetője és a kommunizmus keresztapja, Lenin. És talán a sorsszerű csók előérzete is…

A történet tanulsága, hogy több különböző “Oroszország” létezik: a cári időké, a szovjet időszaké, és a Putyin-éráé, stb. S mindannyiszor, amikor a reneszánsz kerül szóba, adódik a kérdés is: milyen országot tervezünk újjáéleszteni, kinek lenne szüksége az életet adó csókra és az ifjúság almájára. Sok éven keresztül politikai és kulturális hatalmak döntöttek arról, hogy milyennek kellene lennie az új Oroszországnak. Ebből a bonyolult és rendkívül drámai helyzetből a művészek, látnokok és a kulturális színtér szereplői nem maradhatnak ki. Mindenki próbál megoldást találni erre az égető kérdésre. Bizonyos vélemények szerint Oroszországban minden forradalom a kulturális szférában kezdődött. Napjaink politikai eseményei pedig – különösen a 2011 decemberi tisztességtelen választások elleni tüntetés-sorozat – mutatják, hogy a művészeti stratégiák hogyan politizálódtak.

A művészeti aktivizmus a orosz kortárs művészeti színtér egyik legnépszerűbb trendje. A PG-Group a Rasztafari mozgalom követőjeként kezdte működését s fokozatosan alakult át radikális politikai csoporttá. A 2009-ben Szomália már itt van című projekt részeként bemutatott különös poszter 2012-ben nyomasztó, valóra vált próféciának tűnik. Oroszország a következő palota-forradalom határán áll.

Victoria Lomasko - a társadalom-kritikus szkeccsek mestere. A bírósági tárgyalásokon és fiatalkorúak börtöneiben készült rajzai hatásukat a Snow Revolution (Havas Forradalom) [3] krónikáiban fejtették ki. A Nagy találkozás sorozat kifejező erejű riport a modern orosz történelem legnagyobb demonstrációjáról, ami 2011.december 10-én, a moszkvai Bolotnaya téren zajlott le.

 (…) Victor Ribas a maszkulinitás (hadi technika, tankok, sorozat-vetők) és feminitás (szoptató nő, ballerina, stb.) szimbólumait vizsgálja. A lézer-grafika expresszív technikája segít az emberiség életre és halálra vonatkozó legmeghatározóbb szimbólumaira rávilágítani.

 (…) És mi a helyzet a reneszánsszal? Alapvető alkotórésze az orosz művészetnek és létnek, s időről időre előtört abszurd és kegyetlen orosz lázadások formájában, vagy épp jól szervezett polgári megmozdulásokéban, ahogy a Bolotnaya téren és Sakharov Sugárúton megmutatkozott….                                    Vasilina Verdi