A solastalgia kora

2021. máj. 18 - júl 24.



Kiállító művészek: Birkás Ákos, Paul Horn, Fercsik Mariann, Horváth Gideon, Bartosz Kokosinski, Nemes Csaba, Kamen Stoyanov, W. Horváth Tibor



Kurátor: Pilinger Erzsébet



Az ismert természeti folyamatok kiszámíthatatlanná válása, az ismerős táj vagy környék gyors és drámai átalakulása olyan tapasztalat, amely az egyén számára pszihés következményekkel járhat. Hiányérzetet, bizonytalanságot, bánatot okozhat, gyászt és félelmet idézhet elő. Az állandósult szorongás következményeként pszihoszomatikus, diagnoztizálható betegség alakulhat ki, ahogy ezt Glenn Albrecht környezeti kérdésekkel foglalkozó filozófus már az ezredforduló időszaka után megfigyelte és elemezte. Az először ausztrál farmerek és őslakosok körében, majd bányavidékeken, nyíltszíni fejtések és erőművek közelében tapasztalt tünetegyüttest, a melankólia speciális, az intenzív pusztuláshoz és a menedék hiányához kapcsolódó formáját a solastalgia elnevezéssel jelölte. A latin solari- (naphoz, földhöz kapcsolódó), a solacium (enyhülés, vigasz, menedék) és az ógörög algia (fájdalom) szavak elemeinek összevonásával, a nosztalgia szó ihletésére alkotott kifejezéssel egyszerre utal a szindrómát előidéző helyzetre, a mélabúhoz hasonlítható jellegére és a gyógyítás igényére.



Akár vihar, árvíz, aszály, akár ipari tevékenység, környezet-szennyezés, erdőirtás vagy ingatlanfejlesztés következménye, a jól ismert vidék gyors és túlságosan nagy volumenű átalakulása az erőtlenség, a kontrollvesztés, a társadalmi elszigeteltség és az otthon elvesztésének érzésével jár, bár az érintett eredeti környezetétől fizikailag nem távolodott el. Mindez sokban hasonló a 17. század során a hosszan külföldre kényszerített katonáknál megfigyelt csillapíthatatlan honvágyhoz, a sokszor halált okozó nosztalgia betegségéhez. A szolasztalgiában szenvedők számára az idegenné és félelmetessé változott környezetben lehetetlenné válik mind addigi tevékenységük, mind az emlékezés, így identitás-válság és emlékezetvesztés alakulhat ki. Ezt tovább súlyosbíthatja otthonuk kényszerű elhagyása és az életmódváltás szükségessége, s a jövő bizonytalansága.



A klímaváltozás gyorsaságának és nagyságrendjének következtében, az erőforrások féktelen kitermelésével és a biológiai sokféleség csökkenésével Albrecht véleménye szerint egyre többen élik át a solastalgiát. S így az ökológiai átalakulás pszihoszomatikus következményei teljes közösségek létfeltételeinek drámai változását hozzák. A mára már mindenütt megjelent betegség egy ökológiai pszichológia elképzelését megvalósítva lehet gyógyítható. Ez a legtágabb értelemben vett ökoszisztémán belül bekövetkezett szakadás felszámolásával érhető el, a gyakorlatban a nem fenntartható folyamatok visszaszorításával és a környezet eróziójára adott kulturális válaszok - köztük a művészet - révén. A solastalgia így olyan gondolkodási formát is jelent, amely a kapitalocén következtében kialakult ökológia válság kritikai narratíváinak egyike. 


Kiállításunk a solastalgia korának átalakuló tájait megjelenítő műveket mutat be, amelyek - esetenként a humort sem nélkülözve - az emlékezet és az identitás-változásaira, a pszihé és a gondolkodás folyamataira is utalnak. Alkalmat jelenthetnek a tájképhez hagyományosan kapcsolódó elképzelések (fenséges, transzcendens, idillikus, mitikus) értelmezésén túl annak megértéséhez is, hogy a jelen tájainak pusztulásából vagy fennmaradásából következők különösen most milyen személyesen és milyen mélyen érintenek mindnyájunkat. Hisz a solastalgia korának olyan időszakban élünk, amelyben szintén a környezetpusztítás következményének tekintett, intenzívvé vált természeti jelenség, fertőzés okoz félelmet és szenvedést. S ha a táj-megjelenítések értelmezésének folyamatába olyan új fogalmakat is bevonunk, mint a gótikus vagy elsötétült természetkép, az ökogótika és a sötét ökológia vagy a harmadik táj elképzelése, mindez elvezethez ahhoz a tapasztalathoz is, hogy az emberi és a környezeti egymástól nem független: így a természet - az élőlények, a kőzetek, sőt a mítoszokból ismert "hely szelleme"- azaz az egész bolygó védelme egyben minden emberi megóvása is. Így felmerülhet az a kérdés is, hogy a közös cselekvés lehetősége az autonómiáját vesztett élővilág egyedeivel kialakulhat-e. A minderre nem olcsó természetként tekintő, más alapon szerveződő társadalom esélyt adhat-e a megmenekülni - James Lovelock kifejezésével élve - Gaia bosszújától?