Férjhez akarok menni

2010. április 8 - május 29.

Megnyitja és a katalógust bemutatja: Dr. Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója

Gőbölyös Luca “Férjhez akarok menni” c. munkája népszerű média- és publikációs formákat, ill. a hagyományos - kis közösségeken, családi struktúrákon keresztül terjedő, s a párválasztás nehézségeit megkönnyíteni szándékozó – „tudás“ rituáléinak formáit ötvözi és ütközteti ironikus formában.

A tradicionális szerelmi varázs-praktikákba a magyar hajadonokat részletekig beavató, öt epizódból álló tv-műsor (főző-show) egy kapcsolat egész várható folyamatát modellezi az események sorrendisége szerint: megtalálni az igazit, elbűvölni és magunkhoz láncolni, férjhez menni, ha elhagy visszaszerezni, és elveszejteni - ha mégsem kell.

Ám egy igazi főző-show végén az elkészített receptek kép formájában, a hozzávalók listáját és az instrukciókat tartalmazó szöveges csendéletként is megjelennek, nem beszélve a műsort követően a boltokba kerülő szakácskönyvről. Mindez következetesen, a komplex médiaformának megfelelően valósul meg Gőbölyös munkájában.

De vajon a szingli-életforma meghatározóvá válásának korában továbbra is a házasodás a boldogulás újta, s tényleg szükségünk van mindehhez receptekre?

A gazdasági-társadalmi okokból egyaránt drasztikusan változó életkörülmények idézik elő olykor azt a helyzetet, hogy a hagyományos szerepek, helyzetek nyújtotta biztonság és a bizonyosság iránti igény ismét intenzíven fellép, s mindez részben a tradíciókba vetett - akár babonák, hiedelmek formájában megjelenő - hit feléldéséhez, részben olyan hétköznapi tevékenységek, rituálék népszerűvé válásához vezet, mint az intimitást és kreativitást egyszerre lehetővé tevő főzés.

Ùj életformánkhoz viszont nem alakultak ki még hagyományok, konfliktusaink megoldására vagy vágyaink beteljesítésére többnyire nincs bevált módszer, pedig az önállóság ideálját megvalósító szinglik körében is nyilván lenne rá igény, hisz a részben piac-kutatásokon alapuló  tv-sorozatok közül több is kultikussá vált, ami ezt a témát dolgozza fel. Gőbölyös erre finoman, munkája egyetlen elemével reflektál, ám arra, hogy általában a tájékozódás  alapvető médiumává a televízió vált, rendkívül határozottan. Műve ugyanis a nyugalmat és a bőséget  - azaz ideális, sokak számára csak vágyott állapotokat - előfeltételező főző-show-t imitálva a hagyományos, személyes vonalon fennmaradó kollektív tudás, a szerelmi babonák mai viszonyoknak megfelelő adaptációját nyújtja, s így (meg)főző-show-jának iróniája kétségtelen. Szintén a háboritatlan nyugalom, s idealizált szépség miliőjét felvillantó, de “boszorkányos” receptjei a reklámfotók eszköztárával, vágyainkat manipulálva “etetnek be”. Hatás-mechanizmusuk azáltal még egyértelműbb, hogy mindezt a reklámok világát és a szépségipar helyszíneit idéző, a kozmetikai szalonokra, a plasztikai sebészek várótermeire jellemző, egyszerű, de elegáns bútorzattal berendezett térben jelennek meg.

Ám a művész iróniája saját szerepére is vonatkozik:  a munkája első szakaszában a népi hiedelmeket összegyűjtő etnográfus mimikrijét felváltja a tudás letéteményeseként fellépő műsorvezetőé, akinek épp tökéletessége és magabiztossága által fordul mindez visszájára, nyilvánvalóvá téve így az ismeretterjesztő műsorokkal szembeni kételyt.

A média kommunikációs klisékké vált formáival a magyar és a világ számos pontján hasonló szerelmi babonákat bemutatva Gőbölyös univerzális jelenségeket érzékeltet, így munkája minden értelemben lokális viszonylatokon túlmutató. A felhasznált formák ironikus parafrázisával - jelenbeli, az egyéni és egyben a szociális lét terén is meghatározó jelenségeket és szerep-modelleket emel ki - humorral és könnyedséggel.

Pilinger Erzsébet